Idén először az Electrobus Europe Zrt. is képviseltette magát Magyarország legnagyobb buszos eseményén, a zsámbéki Busexpón.

A kiállítás látogatói újból találkozhattak az IKARUS-CRRC 2018. decemberben Székesfehérváron bemutatott 12 méteres modelljével, melyet most menet közben is ki lehetett próbálni. A tesztpálya kanyarjain jól vizsgázott a CityPioneer fordulékonysága, és az is kiderült, milyen dinamikus gyorsulást ad a CRRC elektromotorja a 18 tonnás járműnek.

Az Ikarus szakemberei a tesztutakon elmondták, hogy a kiállításon szereplő autóbusz önjáró vázszerkezete ugyan még Kínában készült, de a járművet az IKARUS Járműtechnika Kft. szerelte készre székesfehérvári telephelyén, a lehető legtöbb szempontból megfeleltetve az európai sztenderdeknek.

A bemutató busz magyarországi készre szerelése mutatta meg, hogy miben kell jobban az IKARUS szakértelmére támaszkodnia a magyar-kínai együttműködésnek és ennek szellemében került újra tervezésre az IKARUS-CRRC első európai busza, melynek prototípusát már építik Székesfehérváron.

Erről Fehérváry Tamás, az Electrobus Europe Zrt. cégvezetője beszélt a kiállítás buszgyártó szekciójában tartott prezentációjában. Mint elmondta, a CityPioneer sorozatgyártott darabjai mind az IKARUS Járműtechnika Kft-nél készülnek majd, a prototípus vázszerkezete már áll, bemutatása augusztusra várható. Az IKARUS-nál épített buszokban magas lesz a magyar és az európai hozzáadott érték, a kész buszok 60-70%-ban európai alkatrészekből épülnek fel.

A Busexpón kiállított járműhöz képest az elsődleges különbség a burkolat alatt lesz, mivel a teljes vázszerkezet rozsdamentes acélból készül, mely anyaghasználati technika az IKARUS sajátja, ehhez megfelelő szakemberekkel és vadonatúj gépparkkal rendelkezik. A rozsdamentes váz a tartósságot garantálja, emiatt a busz szerkezete két akkumulátor ciklust – akár 15 évet is- biztosan kibír, mondta a látogatóknak az IKARUS-CRRC standnál Horváth János, a busz építését végző Ikarus Járműtechnika Kft. ügyvezetője. A kiállítói standon a buszba épülő koracél vázelemek mintadarabjait látva, bízni lehet a használt anyagok magas minőségében és az IKARUS hegesztési szakértelmében is, mivel az IKARUS Járműtechnika Kft. már megszerezte a hegesztő szakműhelyi minősítést.

A standon elhangzott tervek alapján a sorozatgyártott CityPioneer külső és belső kialakítása is módosul a kiállított autóbuszhoz képest. Változik az ajtónyílások mérete, illetve elektromos ajtók kerülnek majd be, ezzel is növelve az energiahatékonyságot a pneumatikus rendszerhez képest. Módosul majd a dobogók magassága, az ülések elrendezése és a kapaszkodó rendszer is, mind az európai elvárásoknak megfelelően kerülnek kialakításra.

A busz hatótávolsága – körülményektől függően – 250 km körül alakul, erről hivatalos UITP SORT2-es vizsgálati jegyzőkönyvvel rendelkezik az Electrobus Europe, de a tesztek alatt futottak vele 300 km felett is. Töltési ideje a 60 kW-os töltővel körülbelül 5 óra, míg 150 kW-os töltővel két óra körül alakul. Ezek a működési paraméterek már optimálisak lehetnek bármely üzemeltetőnek, így 2019 második félévében már a sikeres értékesítésben bíznak az Electrobus Europe Zrt-nél. Reményeik szerint jövőre már róhatják Magyarország és talán Európa útjait is az elektromos IKARUS-CRRC CityPioneer-ek.